Csak ha nem emlékszel rá többé, hogy férfi vagy nő vagy biszexuális, vagy homoszexuális, vagy leszbikus vagy transzvesztita vagy nem transzvesztita vagy, akkor megváltoztattad magadat. És akkor valóban felülmúltad mindezt, akkor Buddhává tudsz válni.
Szia. Túl nehéz? Kemény fickó. Most tudom, miért vannak férfiak a világon. Azért vannak itt, hogy cipeljék azokat, mert a lányok nem tudják. Szia! (Szia, Mester.) Sziasztok. Sajnálom, hogy a szemem nincs jól, így napszemüveget kell viselnem. Láttok még engem? (Igen.) Látjátok a szememet? Szeretlek titeket. A fiúk száma növekszik, igaz? (Köszönöm.) Versenyképesekké válnak. Megszerveztétek, hogy az idős nővérek hátra üljenek? (Igen.) Hogy lehet, ilyen kevesen vannak? Szia. (Szia, Mester.) Remek. Látni akarom az embereket. Âu Lạc-ból (Vietnam), hm? Igaz? (Igen.) Kína? Âu Lạc (Vietnam)? ( Igen, Âu Lạc (Vietnam). ) ( Szia, Mester. ) Szia. ( Szia, Mester. ) Hogy vagy? Szia. (Üdvözlet, Mester.) Üdvözlet. Üdvözlet, szerzetesek.
Lát engem a legtöbb ember, mikor ide ülök? Igen? (Igen.) Nagyon, nagyon mély benyomást tesz rám, ahogy élitek az életeteket. Nem tudom, hogy teszitek meg ezt minden nap. Én csak egy vasárnap teszem meg, és már nagyon, nagyon nehéznek érzem. Hogy teszitek ezt meg minden nap? Elmész dolgozni és visszajössz; főzöl, mosol, bevásárolsz; megcsókolod a férjedet, a feleségedet, lefekszel, megcsókolod a gyerekeket. Füvet nyírsz, meglocsolod a kertedet. Megteszed mindezeket. Hogy teszed mindezt meg? És minden nap. Úgy értem, mindennap munkába jász, de visszajössz, másik munkát végzel, és túléled. És még meditálsz is két és fél órát? Nem. Két és fél órát, talán órákat. Hűha. Nem csoda, hogy nagyon nehéz felmennetek. Buddha, mikor élt, az Ő tanítványai mind szerzetesek voltak, kétezer főnyi, kétezernél többen voltak. Senki nem csinált semmit. Nincs munka, nincs feleség, nincsenek gyerekek, nincs aggály. Nem szükségem erre. Még láttok engem? Nem? ( Látunk Téged. ) Te itt látsz, de ők nem.
Fáj a szemem, az orrom elkezd folyni, amint azt mondtam, “Jó, el kell mennem.” Úgy értem, ide kell jönnöm, és az orrom elkezdett folyni, a szemem elkezdett fájni. Legutóbb nem volt túl rossz, de a beavatás karma utána jön, lassan. Néha előtte jön; néha pont a beavatás napján jön; néha fele vagy negyede előtte jön, és jön a beavatás alatt, aztán utána jön több. Néha utána jön. És hű, tényleg erőfeszítést teszek, hogy idejöjjek, ezzel a nyakkendővel meg mindennel. Szerintem szuper-nő vagyok, ahhoz képest, ahogy éreztem magam. Tényleg próbáltam alkudozni. Mindenkit kérdezgettem, “Hány ember? Mennyi nyugati? Hány új ember? Van-e bárki, aki nem látott engem azelőtt, és kevés ideig marad, talán még pár napra, vagy még egy hétre?” Alkudozok, próbálom látni, hátha láthatom őket holnap vagy másnap, amikor jobban vagyok. De nem, valaki elmegy holnap. Ketten vagy hárman, aztán másik kettő megy következő nap, aztán újabb öt megy másnap. Veszítek. Ti nyertek, ti nyertek, ti nyertek. Azt hiszem, akarok…
Talán jobb lenne, ha mindnyájan leborotválnátok a fejeteket, és ilyenné válnátok számomra. Azután minden nap mindannyiótokat elküldelek, menjetek alamizsnát koldulni, és utána visszajöttök, és én már szundítok, és akkor felébredek, beszélek hozzátok. Akkor ismét én is leborotválom a fejemet, hogy veletek tartsak, így nem érzitek túl rosszul magatokat. Egyébként, nem sokat tehetek. Néha, könnyen ki tudok jutni a szamádhiból; néha nem. És nagyon nehéz kijutni belőle, mikor nem tudok kijutni, mint ma. Ma olyan vagyok, mint egy sétáló, beszélő automata, valami ilyesmi. Nos, már itt vagyok, így lássunk neki a munkának. Azt hiszem, ma sminkeltem egy keveset és próbáltam begombolni valamit, vagy bekapcsolni valamit, és felvenni az ékszeremet, vagy akármit. És akkor ezek a dolgok nem működnek, az a kapocs nem működik, néhány gomb túl új, nem illeszkedik, és a másik - a nadrág nem passzol, vagy valami, és a cipő csak nyitott szájként nevet rám. Az új cipő! Nem ez, nem ez. Ez másik. Ez régi. A régi időkben, mikor az emberek készítettek cipőket, azok sokáig kitartottak, egy életen át. Ma sok cipőm folyton szétválik és nevet. Talán boldog cipők. Azelőtt, néhány ruhát terveztem, a „Happy Yogi-t” És most utánoznak engem. Ilyen boldog cipőt terveztek - Happy Yogi cipőket vagy ilyesmit. Ez jobban néz ki, látlak titeket. Csak egy kis nagyításra van szükségem olvasáshoz, de így is tudok olvasni. De a szemüveggel könnyebb, ennyi, olvasó szemüveggel. Tekintve a koromat, a szemem még nem túl rossz. Mikor veszélyeztetve volt mindezen évek során, és még nem rossz. Hála a Quan Yin Módszernek.
Tehát amikor csináltam ezt a felöltözést és begombolkodást, akkor arra gondoltam, „Ó, Shakyamuni Buddha, Neki olyan igaza volt. Neki olyan igaza volt.” Ő azt mondta, „Csak férfiak tudnak Buddhává válni, légy boldog.” Ezt gondoljátok. Gondolom, ha férfi vagy, te sem válhatsz Buddhává. te sem válhatsz Buddhává. Tudjátok miért? Már elmondtam nektek. Ha férfi vagy, nem válhatsz Buddhává; ha nő vagy, nem válhatsz Buddhává; ha homoszexuális vagy, nem válhatsz Buddhává; ha leszbikus vagy, nem válhatsz Buddhává; ha biszexuális vagy, nem válhatsz Buddhává. Senki sem tud. Csak ha nem emlékszel rá többé, hogy férfi vagy nő vagy biszexuális, vagy homoszexuális, vagy leszbikus vagy transzvesztita vagy nem transzvesztita vagy, akkor megváltoztattad magadat. És akkor valóban felülmúltad mindezt, akkor Buddhává tudsz válni. De a fizikai módra gondoltam. Férfiak, nektek nem is kell semmit hordanotok, csak megjelentek. Indiában, sok Guru, néhány megvilágosodott Guru is, nem sok mindent hord. Láttam párat, nem sok volt rajtuk. Vagy talán egy ágyékkötő, vagy valami, vagy csak körültekertek valamit. Milyen kényelmes. És azután leszámolhatok ezekkel a Hamupipőke cipőkkel, és mindezen ékszerrel, és mindezen dolgokkal. Aztán nagyon kényelmes, idő megtakarító lesz. Azt gondoltam, Shakyamuni Buddhának annyira igaza volt. Ha férfi lennék, jobb lenne nekem. Mindig megjelenhetek bármiben, sőt semmit sem viselve. Tudjátok, igaz? Az indiai emberek tudják, igaz? A Guruk, Ők nem törődnek vele. Indiában nem törődnek vele. És ha nem nézek ki… Tegyük fel, hogy férfi vagyok, és nem nézek ki olyan szépnek, mint jelenleg, csak annyit teszek, hogy növesztek egy kis szőrt az arcomon, akkor jól fogok kinézni. Méltóságteljes Gurunak nézek ki.
Ennyi volt a pletyka. Már itt vagyok. A legnehezebb rész, hogy elkészüljek. És mikor már itt vagyok, felébredek. Most jobban érzem magam, jobban fel vagyok ébredve most, mint amikor először jöttem. Azt gondoltam, „Nem tudom, mit fogok tenni.” Ma reggeli állapotomban, fel akartam ébreszteni magamat, igazán. Kitettem tényleg egy ébresztő órát, és mindent. Rendben fel is keltem. Megpróbáltam normális lenni. Még (vegán) pirítóst is csináltam, és azután azt gondoltam, eszem néhány pirítóst, hogy megnyugtassam a gyomromat. Nem voltam túl jól e napokban. És aztán csináltam egy pirítóst; elégettem egy pirítóst. Csináltam még egy pirítóst; elégettem egy másik pirítóst. Még egyet csináltam, egy harmadikat, elégettem. Négy pirítós égett le felismerhetetlenül. Így szóltam, „Rendben, a mai nap nem a pirítós napom.” És azután csak megragadtam bármit és ittam. Próbáltam teát készíteni, de aztán elfelejtettem. Odatettem teát, de elfeledtem inni.
Ez egy új hely. Költözködtem, és nagyon nagy a rendetlenség és fárasztó és kaotikus, mert nem volt időm megszervezni még a dolgaimat. És félek bárkinek szólni, hogy segítsen. Mivel néha, mikor megkérem őket, hogy segítsenek, jobb lenne, ha magam tenném. Vagy át kell vennem más szemetet tőlük helyette, és ez egyszerűen nem éri meg. Ezért úgy érzem magam, mintha körül lennék véve anyagi dolgokkal. Bárcsak a sorsom egy kicsit könnyebb lenne jelenleg, mint egy Baba, vagy Babu, vagy akárkiként, vagy Matajiként Indiában, és csak ott ülnék, és ölelgetnék embereket vagy megdörzsölném a fejüket, és mindössze ennyit kellene tennem. Ezen élettartamban, sajnos, a sorsom olyan bonyolult: túl sok munka, túl nehéz, túl kevés az idő, túl bonyolult. És azt gondoltam, ha elmegyek otthonról, akkor az életem olyan lesz mint az övé, az övé - igen egyszerű. Két, három váltás ruha, csak ennyi kell; még a hajadat sem kell megfésülnöd. Ha van hajad, az egy másik gond. Olajat kell rákenned, vagy ilyesmit. Különben össze-vissza borzolódik. És ékszereket kell terveznem. Azt gondoltam, azzal már végeztem, de még nem tartok ott. Nagyon nehéz néha ezen a bolygón tartózkodnom. Nagyon nehéz. Nehezebb, mint gondoljátok.
Még mindig sok hely van. Több ember jöhet fel, és ülhet ide, rendben? Az Au Lac-iak (vietnamiak) feljöhetnek és ideülhetnek. Ha nem marad hely, akkor ne gyertek fel többé. Ha elfogytak a jegyek, akkor álljatok meg. Így szóltam, „Nincs több hely. A jegyek elfogytak.” Mi az? A jegyek elfogytak. Tetszik? Minden héten elfogynak. Szerencsére nem vagyok táncos, vagy énekes, vagy ilyesmi. Különben, más művészeknek, táncosoknak és énekeseknek talán csak feltehetőleg másik munkát kell találniuk. Meddig tudsz tartózkodni a vízumoddal? (Szerdán megyünk el.) Tudom, de meddig érvényes a vízumod? (Csak egy hónapig.) Egy hónap! Nem rossz. És meddig fogjátok engedélyezni, hogy Indiában tartózkodjak, ha odamegyek? Brit útlevéllel. (Úgy tudom, egy hónapig.) Egy hónap? Ugyanannyi. Azelőtt közel hat hónap volt engedélyezve nekünk. És utána meg tudtuk hosszabbítani, régen, mikor egy kis jógi voltam valahol, és most nehéz. El kell menned a nagykövetségre, vízumot igényelni. Azelőtt, csak adtak egy leszálló vízumot vagy valamit. Valójában, sok ember tudott maradni, ha akartak, de manapság nehéz. Azért volt, mert volt néhány incidens, néhány külföldi jött és visszaélt az indiai emberek kedvességével. Mert az indiai emberek nagyon vendégszeretők. Még akkor is, ha kevés dolguk van, mindent odaadnak. Mindent odaadnak, amire szükséged van. Tehát a kormány egy bizonyos módon próbálta megakadályozni az ilyen fajta visszaéléseket. Nem hibáztatom őket. Az a helyzet, talán a külföldiek nem igazán akartak visszaélni a kedvességükkel. Csak nem értették meg India hagyományait. Mivel nekik adnak, adnak és adnak és adnak, és azt gondolták, hogy ez rendben van. Szeretnek adni, és még van nekik, ezért tudnak adni, ám ez nem igaz. Nem igaz. Ez olyan, hogy néha én folyton adok és az emberek úgy hiszik, hogy sok van nekem. Néha igaz, néha nem. Nem számít. Egyébként is szeretek adni, amikor csak szükséges. Az indiai emberek csak adnak. Szükséges vagy sem, úgy bánnak veled, mint Istennel. Ilyen a hagyomány. És még mindig ilyen. Még mindig így van Indiában. Olyan sok indiai fivéretek és nővéretek folyton arra kér, hogy menjek Indiába. Hogyan menjek oda? Tartózkodjak ott egy hónapig, és aztán repüljek oda-vissza? Menjek oda-vissza, oda-vissza így? ( Nem vagyunk biztosak, Mester. Nem vagyunk biztosak benne, meddig tartózkodhatnál brit útlevéllel. Talán ellenőrizhetjük… ) Talán maximum három hónapig, nem? (Talán.)
Emlékszem réges-régen, visszamentem… mivel meghívtak Púnába, vagy valahova, elfelejtettem, azt hiszem, három hónapot adtak, de vízummal kellett rendelkezned. Menned kell és vízumot kérned. Három hónap nem sok. Csak ülök egy kicsit… úgy érzem, pár óráig, és azután már eltelt három hónap. Nem tart sokáig. Az idő olyan gyorsan repül. Ahogy minden nap, úgy érzem, hogy még nem is aludtam, máris napfelkelte van. És aztán még nem is csináltam semmit, máris napnyugta van! Például, valahogy így. Ezen világon gondunk van az időbeosztással, az idővel. Ez öregít meg minket, aggódóvá tesznek minket a határidők, a befizetések, az időben munkába jutás, az időben iskolába menés miatt. Minden az időről szól, az idő, idő, idő; sok feszültséget okoz. És valóban csodállak titeket, hogy még dolgozni is tudtok, családot nevelni, és meditálni, és idejönni vasárnapra, vagy két, három hétre. Nem tudom, hogy szuper emberek vagytok-e vagy mik. Ez igazán nagyon, nagyon jó tőletek. Büszke vagyok rátok. Nem nagyon vagyok büszke magamra, mert nekem van művészi hajlamom is, a lényemben és néha a művész a jobbik énemet kapja meg. Jobban szeretek kimenni valahova, fotókat készíteni, néhány videót vagy ilyesmit, ahelyett, hogy idejönnék veletek találkozni. De ma itt vagyok. Ez jó. Ez jó.
Jó kutya gondozónak se érzem magam. Azelőtt még mind körülöttem voltak. Ma már csak kettő, egy időben maximum kettőről vagy háromról tudok gondoskodni. Ha több, könnyen fáradt leszek vagy zaklatott, morcos, gyorsabban öregszem gyerekekkel. Hagynom kell, hogy váltsák egymást. Mint például éjjel, ki kicsoda, és reggel, ki kicsoda, és délután, ki kicsoda. Így. És aztán cserélnek. Nem túl rossz. A semminél jobb, azt gondolom. Megteszem, amit csak tudok, de ez minden, amit tudok.
Van egy vicc egy étteremről. Kint azt mondták, "Egyél mindent, amit csak tudsz, 5 dollárért.” Tudjátok, sok ilyen van Amerikában vagy Európában. Nem vagyok benne biztos, hogy Európának van, de Amerikának volt sok… amikor ott voltam, sok ilyet láttam. És van egy vicc egy étteremről, kívülre az van írva: „Egyél 5 dollárért, amennyit tudsz.” Aztán a fickó bejött és evett, evett, evett és aztán jött és vett még, és aztán a tulajdonos kijött és megállította. Azt mondta: "Nem! Nincs több!” Azt mondta: "De az volt írva kint, így szólt: „Egyél 5 dollárért, amennyit tudsz.'” És a tulajdonos azt mondta: "Ez minden, amennyit tudsz.” "Egyél, amennyit tudsz. Ez minden, amennyit ehetsz.”
Rendben, folytatjuk Mahavira Úrral, a történet fele utoljára. "A kereskedő meghatódott” látva a lány nehéz helyzetét, és látta, hogy ő egy nemes lelkű lány volt. Nem volt közönséges vagy illetlen, vagy ilyesmi. Így azt mondta: "Gyermekem, Dhanavah kereskedő vagyok. Nirgranth Shramans követője vagyok, és ebben a városban élek. Ha a gondjaidra nézek, depressziósnak érzem magam. Ha nem akarsz a kurtizánnal menni, nem engedem, hogy ez megtörténjen. Százezer aranyat fizetve megveszlek. Velem jönnél? Együtt élnél velem, a lányomként?'” Nos, persze. "Egy árva hercegnő, akit rabszolgának adtak el, megérkezett Dhanavah kereskedő házába. De a felesége, ismét, egy másik, Mula, a felesége: „Mula kételkedett, amint látta, az istenien gyönyörű lányt belépni a háztartásába.” Megígérem magamnak, hogy a fiúkra nézek, és ma megpróbálom. Mindig erre nézek, nem fair. "Abban a pillanatban Mula,” a feleség, "ránézett Vasumati-ra, egy riválist látott a férje kegyeiért. Elvetették a kétség magvait, még a becsületes férjének is.” Rendszerint megbízott benne becsületes férfiként és férjként, hűséges férjként. De most látott egy ilyen gyönyörű lányt, amint belép az ő házába, és még a férjében is kételkedett. Azt gondolta, talán a szépsége megbabonázta a férjét. Lehetséges. Lehetséges, mert a férfiak szeretik a szépséget.
Én is szeretem a szépséget. Nem vagyok férfi, de minden szép dolgot szeretek. Kimentem és láttam az összes virágot, és azt mondtam: "Ó, olyan szépek vagytok. Ebben a kamerában foglak felvenni titeket, és halhatatlanok lesztek. Szeretnétek?” És mind azt mondták: "Igen, igen, igen!” És ma az összes madár eljött, és valahogy olyan sok gyönyörű dalt énekeltek. Nem láttam, amióta idejöttem, csak ma. Olyan hangosan énekeltek, olyan hangosan, oly boldogan, boldogan. Gondoltam, szeretnének enni valamit. Kitettem egy kis (vegán) kenyeret. Nem ettek belőle. Csak tovább énekeltek. Még Hsihuban sem láttam, hogy ilyen sok madár gyűlt össze. Minden kis ágon madarak voltak, és énekeltek, énekeltek, olyan boldogan, olyan boldogan, ma. Ez egy kicsit jobban felébresztett. Szóval megköszöntem nekik.
