A pokolba zuhanás legfontosabb, Isten által feltárt oka, 6/11 rész

Most az arroganciáról beszéltünk. Az emberek azt hiszik, hogy templomba járnak, vagy ők papok, és sok követőjük van, és a társadalom tiszteli őket, és a külső tevékenységük miatt úgy tűnik, hogy követik Istent, tisztelik Istent, és Isten Akaratát teljesítik, de nem így van. Ők csak arra használják a pozícióju- kat vagy a vallási területen végzett külső tevékenységüket, hogy dicsekedjenek vagy büszkének érezzék magukat, hogy úgy érezzék, hogy szentek, hűségesek, jók. Ezek azok az emberek, akiket a maja el fog kapni, mert ismernek titeket. Úgy olvasnak a gondolataitokban, ahogy a tenyereteket látjátok, és le fognak húzni titeket. Tehát csak két választásotok van: csatlakoztok hozzájuk, hogy gonosz démonok, a maja alszolgái legyetek, vagy a pokolba kerültök.

És a pokol, ezt a szót nem is akarod kiejteni, mert az a legszörnyűbb dolog, ami minden képzeletedet felülmúlja. Olvassátok el azoknak a halálközeli élményeit, akik a karma miatt a pokolba mentek, és szent beavatkozás révén visszatértek az életbe, és elmondták nekünk. Vagy valami különleges kiválasztott személyt az Úr Jézus vagy egy nagy Szent elvezetett a pokolba, hogy megnézze az ottani borzalmas látványt és visszajöjjön a világba és elmondja a világnak.

Excerpt from “‘I Went To Hell For 23 Minutes...’ One Man’s Shocking Experience” from Reverend Pastor Vlad Savchuk’s YouTube channel - Oct. 20, 2023, Vlad Savchuk: Le tudná írni azt a kezdeti élményt, el tudná nekünk mesélni azt a napot, azt az éjszakát, amikor átélte azt az élményt, amikor az Úr adta önnek ezt a látomást?

Bill Wiese: Nos, elmentünk egy közös imádságra, amire minden vasárnap este jártunk. Hazajöttünk erről az imaóráról és aludni mentünk. Hajnali 3-kor felkeltem, csak hogy igyak egy pohár vizet. És hirtelen amint a nappalin mentem át, valami megragadott és kirántott a testemből. Láttam a testemet a padlóra esni, és elkezdtem bukdácsolni lefelé abban a hosszú alagútban, és egyre forróbb és forróbb lett. Aztán egy valódi kőpadlón landoltam egy pokolbeli börtöncellában. Durván faragott kőfalak, rácsok. Koszos, bűzös, mocskos börtön. De olyan volt, mint egy várbörtön. Sok vers beszél a pokol börtöncelláiról. Szóval, Vlad, teljesen éber voltam és tudatomnál voltam. Olyan volt, mint ahogy most itt vagyok, és azon tűnődtem, hogyan kerültem ide? Miért? És ez nem volt megmagyarázva egészen a visszaútig, de az első dolog, amit észrevettem, az az erős hőség volt. Olyan volt, mint egy kohó. És azon tűnődtem, hogyan lehetek életben ebben az elviselhetetlen hőségben?

Fel akartam kelni és ki akartam futni ebből a börtöncellából. De észrevettem, hogy egyáltalán nincs fizikai erőm. Arra gondoltam, mi a baj a testemmel? Szóval, ha valaha is érezted magad gyengének az influenzától, hát, ez ezerszer rosszabb annál. Bármilyen mozgás hatalmas erőfeszítést igényel. De az ApCsel 17:28 szerint, „Őbenne élünk és mozgunk és van létünk”. Még a mozgás is Istentől származik. Nem automatikus. (Hű.)

Nos, felnéztem. Láttam ezt a két démont a cellában. Hüllőszerű megjelenésűek. Dudorok és pikkelyek az egyiknek a testén. Hatalmas állcsont, beesett szemek, a karmok kb. 30 cm-esek. És ez a kettő körülbelül 3,6 vagy 4 méter magas volt Ez nem túlzás. És úgy járkáltak a cellában, mint egy ketrecbe zárt vadállat. A legvadabb módon viselkedtek, és káromolták és átkozták Istent. Tudjuk, hogy a káromlás a démoni birodalomból származik. De aztán ezt az Istennel szembeni gyűlöletüket rám irányították. Vajon miért, mit tettem velük? De az egyik démon felkapott és a falhoz vágott, ehhez a börtöncellához. Óriási erejük van a démonoknak. Összeestem, úgy éreztem, mintha minden csontom eltört volna.

Egy dolgot azonban meg kell magyaráznom. Az Úr elmagyarázta, hogy a fájdalom nagy részét blokkolta. Nem hagyta, hogy mindet érezzem. Csak egy kis részét, hogy együtt tudjak érezni az emberekkel. Ez nem metaforikus. Ez nem az elme állapota. Ez valódi, szó szerinti fájdalom, amit a pokolban fogsz érezni. Mindenesetre ez a másik démon a cellában felkapott, a karmait a mellkasomba vájta, és feltépte a húsomat. Megint arra gondoltam, hogyan tudtam életben maradni? Halottnak kellene lennem. De észrevettem, hogy van testem. Máté 10:28 azt mondja, „Féljétek azt, aki képes elpusztítani mind a lelket és a testet a pokolban.“ Tehát van tested. De az ellenáll ezeknek a kínoknak. Nem jött vér vagy víz a sebekből. Egyszerűen minden száraz volt. (Hűha.) Egy csepp víz sincs a pokolban. És ezek a démonok egyáltalán nem kegyelmeznek neked. Rendkívüli gyűlölet van bennük irántad. Tehát nem részesülhetsz irgalomban.

Körülbelül ekkor, Vlad, elsötétült minden. Nos, azt hittem, hogy Isten Jelenléte volt ott, hogy megvilágítsa, hogy láthassam. De aztán Ő visszavonta a Fény attribútumát. És az visszatért a normális állapotába. Abszolút koromfekete sötétség. Annyira gonosz és komisz. Úgy tűnik, hogy a tested minden sejtjébe behatol. Aztán kivittek ebből a börtöncellából. Egy nagy, tomboló tűzgödör mellé helyeztek. Ez a gödör körülbelül egy mérföld [1,6 kilométer] átmérőjű volt. Ezt csak úgy értettem, mint egy hatalmas lyukat a földben, ahol a lángok magasan csaptak fel ebben a nyitott barlangban. Éreztem a hőséget. Láttam a tüzet. Itt láttam először embereket. Át tudtam látni a lángokon, és láttam a körvonalaikat. Úgy nézett ki, mint az emberek csontvázai, és torkuk szakadtából sikoltoztak, égtek. És nem lehetett megkülönböztetni a férfit a nőtől, olyan hangosak voltak a sikolyok. De Ézsaiás 57:21 azt mondja: „Nincs békesség, azt mondja az én Istenem, a gonoszoknak”.

A pokolban nincs semmiféle békesség. A legtöbben közülünk még soha nem láttak lángoló embert. Úgy értem, borzalmas azt látni. És a sikolyok és így tovább, és a démonok visszalökdösték az embereket, és egyáltalán nincs erejük, hogy harcoljanak ellenük. A pokolban nincs kényelmes, elviselhető szint. A hőfok sokkal rosszabb, mint amit az elmétek el tud képzelni. Soha nem mehetsz aludni. És nincs pihenésük, se nappal, se éjjel. Nos, ez elsősorban azt jelenti, hogy nincs pihenés a kínoktól, de semmiféle pihenés sincs.

Álltam az alagút alatt, ami felfelé emelkedett, az oldalfalak, a barlang falai mentén végig démonok voltak, némelyikük csak 60 és 90 centiméter magas, mások 3,6 és 4 méteresek, kicsavartak, torzak és groteszkek. Voltak kígyók, és én egy férgekből álló ágyon álltam. Ezt sosem tudtam, de amikor egy halott állatot felfalnak a férgek, miután elfogyasztják a húst, a férgek elpusztulnak. Nos, ezért mondta Jézus, hogy ahol féreg nem hal meg - a férgek szót használja -, mert a pokolban a húst soha nem fogyasztják el teljesen. Úgy értem, ez elég undorító? Éhes vagy. Soha nem kapsz enni. Éhséget és szomjúságot érzel. A szomjúság elképzelhetetlen, amit elviselsz. És, ezt el kell viselned, csak nézve, ahogy az emberek égnek, ahogy démonok támadnak rád és így tovább. Vagyis ez minden leírást felülmúl, amit igazán el tudok mondani.

Vlad Savchuk: Tudatában voltál annak, hogy vissza fogsz térni, és hogy valamiféle látomásban voltál, vagy az Úr hagyta, hogy érezd ennek az élménynek a reménytelenségét?

Bill Wiese: Az Úr elzárta a tudatom elől, hogy keresztény vagyok. Akkor már 28 éve voltam keresztény. De Isten eltakarta az elmém elől, hogy keresztény vagyok, mert ha ott lettem volna keresztényként, ami voltam, de nem tudtam, akkor tudtam volna, hogy dicsérd Istent, Ő kivisz innen. Ezt tudtam volna. De Ő azt akarta, hogy átéljem azt, amit ők éreznek – a reménytelenséget. Ézsaiás 38:18 azt mondja: „Akik a gödörbe mennek le, nem reménykedhetnek igazságodban”. És tudjuk, hogy Jézus azt mondta, „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Nincs reményük Rá, mert már túl késő. Úgyhogy valójában az a legrosszabb része a pokolnak, mert az elméd, ott fel tudod fogni az örökkévalóságot. Mi itt úgy gondolunk az időre, mint egy kezdetre és egy végre. De a pokolban, megértettem, hogy soha nem lesz vége. Soha nem menekülök el innen.

Excerpt from “I WAS AT THE GATES OF HELL & JESUS SAVED ME!” by Lisa Sharkey - Dec. 19, 2021: Csak zuhantam és zuhantam és zuhantam a sötétségbe, ahogy egyre forróbb és forróbb és forróbb lett. Aztán hirtelen mintha földet értem volna, mint egy futóhomokon. Hirtelen úgy éreztem, a szemeim kezdenek alkalmazkodni, mint amikor próbálsz felébredni, csak a valóság valósabbnak tűnt, mint azt valaha is éreztem életemben. Szóval az első dolog, amit tettem, hogy felnéztem. És amikor felnéztem, azt hittem, hogy az égre nézek, de az tiszta, tiszta sötétség volt, tiszta fekete. Szó szerint, szó szerint, bántotta az érzékeket. Olyan érzés, mint a tüzes nyilak, szó szerint a szemembe jönnek, minden érzékszervemet eltalálták. Minden pórusom, lényemnek minden szála, szó szerint annyira fájt, csak nézni a sötétségbe. És amikor földet értem, elkezdtem nézelődni, és rájöttem, hogy egy gödörben vagyok, mint egy barlang. És mintha ez a barlang csak félelem lenne. Az a félelem rögtön olyan volt, amilyet még sose éreztem. Olyan volt, mintha nem lett volna ott Isten jelenléte.

Egész életemben szorongással és pánikrohamokkal küzdöttem. A legrosszabb pánikroham, amit a Földön valaha átéltem, azt egymilliárdszorosára szoroznám. És ez állandó. Állandó, állandó, állandó. A félelem állandó. A reménytelenség, a reménytelenség, annak az érzése, ó jó ég, csak tudod, hogy soha, de soha, de soha, soha, soha nem fogsz kijutni. Beragadtál. Soha nem fogsz kijutni. Amikor elkezdtem arra koncentrálni, hogy hol vagyok, és úgy éreztem, hogy körülbelül két futballpályányi távolságra vagyok, és még mindig egy hangyának éreztem magam, amikor felnéztem, és fekete kapukat láttam, amelyek úgy néztek ki, mintha lángoltak volna. Olyanok voltak, mint egy faszén. És olyanok voltak, ó, a gonosz ó a gonosz. Olyan nehéz erről beszélni. Nem is tudod, hogy milyen kínzó (az), úgy értem, csak... (az) kínzás. És hogy nincs ott Isten Jelenléte.

Még ha nincs is Isten az életedben, még ha nem is hiszel Istenben, legalább nekünk Ő van a Földön. Annyira más, amikor ott vagy. Még ha nem is hiszel Istenben, a lelked tudni fogja, a lelked tudni fogja, hogy a pokolban vagy. És én a pokolban voltam. És a félelmen túl, a reménytelenségen túl, az egyedüllét érzésén túl a megrekedtség érzésén túl az elmém hirtelen elkezdte lejátszani az életemet... újra lejátszani minden bűnt, amit elkövettem. Folyamatosan újra átéled. És az olyan hangos. Újra átéled az érzéseket, az érzéseidet.

És ami a legjobban megragadt az emlékezetemben, az anyukám volt. Anyukámnak hívom őt. Ő az anyukám. És az anyukám egy imaharcos. És évek óta imádkozik értem, hogy hagyjam abba ezt az életmódot, és hagyjam el a drogokat. És amikor a pokolban voltam, hallottam, hogy azt mondja, „Ó, Lisa, bárcsak hallgatnál rám, és visszajönnél Jézushoz.” És ekkor hirtelen azt mondtam: „Bárcsak hallgattam volna rá!” És hirtelen a testem lángra kapott. A lelkem lángra kapott. És amikor a lelkem lángra lobbant, sokkal forróbb volt, mert korábban olyan problémáim voltak, mint önmagam vagdosása és égetése, mert gyűlöltem magam. Ismerem az égéseket és hasonlókat. És semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor a lelked lángol. Annyira fáj, mintha csak... nem is tudod elmagyarázni.

Nem lehet elmagyarázni azt a kínt. Mintha hallanám magam sikoltozni a fejemben. A gondolataim olyanok voltak, mintha fülhallgatót vagy valamit tennél a füledbe, és olyan hangosan sikítanál, ahogy csak bírsz, egy milliárdszor hangosabban, mint amik a gondolataid. Egyedül vagy a gondolataidban. Egyedül vagy a bűneidben. Újra és újra lejátszódik a félelmen felül, a reménytelenségen felül, a tüzön felül, forróbb, mint amit valaha el tudtál volna képzelni. Nem kívánnám a poklot a legrosszabb ellenségemnek sem. Ez az, amit próbálok, az egész ok, amiért próbálom elmondani ennek a világnak, mert valóban létezik a pokol, és az olyan szörnyű, és nem akarom, hogy bárki odakerüljön.

Ha nem hiszel Istenben, kérlek, kérd Jézust a szívedbe, hogy mentsen meg téged. Ha ismered Istent, ó, térj meg most azonnal. Kérj bocsánatot. Soha nem tudhatod, mikor fogsz meghalni. Soha nem tudhatod, mikor jön el Jézus. Soha nem tudhatod. És ekkor egyre forróbb és forróbb és forróbb lett, és úgy éreztem, mintha a fogaim csikorgatnának. Csikorgott, és éreztem, hogy a fogaim újra és újra kitörnek, és az állkapcsod összezárul, és sikítasz az elmédben. Nincs víz. Nincs víz. Úgy érzed, mintha kiszáradt volna a szád vagy a lelked, a lelked annyira száraz. Bárcsak lenne egy csepp vizem. Bárcsak lenne egy csepp víz a nyelvemen, éreznék valamiféle megkönnyebbülést.

A sikoltozás folytatódott. Csak az állandó sírás, az állandó nyomorúság. Az időre gondolsz, úgy sírsz, mint a legrosszabb fájdalom, amit valaha éreztél a szívedben, mint az érzelmi fájdalom, sírsz és zokogsz - milliárdszor rosszabb. Amikor azt mondom, milliárdszor rosszabb, akkor igazán úgy értem, hogy milliárdszor rosszabb, mint bármi negatív dolog. Minden negatív dolgot, amit valaha is éreztél az egész életedben, a pokolban érezni fogod, és milliárdszorosan fogod érezni, és örökké és örökké és örökké és örökké és örökké érezni fogod.

Ahogy sikoltoztam, és ahogy csikorgattam a fogaimat, vágyakoztam, a félelem, a reménytelenség, minden, egyszer csak azt mondtam: „Jézus, Jézus, Jézus, segíts, Jézus. Jézus, ments meg!” Ahogy Jézushoz kiáltottam, azonnal kiszakítottak azokból a lángokból, és hirtelen egy mentőautóban voltam. El kell mondanom, hogy azért beszélek a tanúságtételemről, mert én egy élő, két lábon járó, lélegző tanúságtétel vagyok Isten csodálatos Kegyelméről.

És ha az én Isten-tanítványom vagy, akkor azt kell tenned, amit mondtam neked, vagy amit az összes vallásos szentírás mondott neked. Elolvashatjátok és ellenőrizhetitek. Ha pedig bejössz, és a tanítványomnak vallod magad, csak azért, hogy felhasználd a pozíciódat és a kis tudásodat, amit tőlem loptál, hogy kimenj és megtéveszd az embereket, tápláld az ambíciódat, az egódat, akkor a maja az ő hatékony eszközévé tesz téged. És akkor az alárendeltje leszel, és mindent megteszel, amit mond neked, mert különben. Ezért van ez; mint Ruma vagy Trần Tâm, vagy bármi is az ő összes neve, ezért csinálja.

Photo Caption: Egyes nemes lények viselik a koronát

Kép letöltése