Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
Ezúton szeretném megköszönni Mahākāśyapának, hogy ilyen kedves volt hozzám. Korábbi életünkben barátok voltunk, és jól kijöttünk egymással, összeillettünk. Köszönöm Neked a Buddha ereklyéit. Köszönöm a tálat, az alamizsnás tálat, a kolduló tálat a szerzetesnek. [...] De a mi időnkben Mahākāśyapának meg kell értenie, a Buddha is megérti, hogy nagyon nehéz koldulni menni, különösen egy nőnek, és én már nem vagyok olyan fiatal, így csak napi egyszer étkezem a házban, és annyi házi feladatot kell elvégeznem belül, és kívül. Szóval ha folyton elmennék, koldulnék és visszajönnék, nem hiszem, hogy ez nekem kényelmes lenne, még akkor sem, ha azt a szabad életet annyira nagyon, nagyon-nagyon szeretném!!!Még ha csak egyszer étkezem - a főzés és mosogatás - már úgy érzem, hogy ez rengeteg munka nekem. És takarítani kell a házat, takarítani kell a padlót, kimosni a takarókat és a ruhákat, aztán el kell mosogatni főzés után, felmosni a konyhát és az edényeket, meg minden; úgy érzem, ez már túl sok, túl sok munka. Bárcsak Isten megengedné, hogy újra levegőevő legyek. Az kényelmesebb, de mégsem tehetem. Nem szabad megtennem. Még mindig nagyon sajnálom, hogy nem lehetek levegőevő, mert olyan jó volt, amikor levegőevő voltam. Úgy éreztem, mintha felhőn járnék. És mindent könnyűnek éreztem. Mindent úgy éreztem, hogy nincs gond, nem is érint senkit. Semmi miatt nem kell aggódni. Semmitől sem kell félni. Mert nincs semmid. És még ha nem is eszel, nem iszol, akkor tényleg egyáltalán nincs mitől félned; nincs mit veszítened. Ez egy abszolút, nagyon, nagyon, nagyon csodálatos érzés volt.És most, még ha naponta egyszer eszem is, sokszor nem érzek semmi ízt. Néha érzek egy kis étvágyat vagy akár éhséget, de ritkán van az ételnek jó íze. Talán azért, mert amikor az ember magának főz, akkor nem nagyon ízlik. Ha valaki más főz neked, akkor talán jó íze van.Emlékszem, hogy szerettem az ételt; azelőtt nagyon szerettem az ételt. És mindig egyfajta kis partit tartottam a kis konyhámban. Volt néhány szakácsom és szakácsnőm, akik főztek nekem, ezért megkértem őket, hogy sokat főzzenek, és meghívtam az asramban dolgozókat, néhány szerzetest vagy apácát. Nem mindet - azokat, akik jöttek segítettek nekem a ház javításában vagy az autó javításában, vagy néhányan segítettek nekem a golfkocsit takarítani vagy az udvart takarítani, vagy valami ilyesmi - tehát szerzeteseket vagy apácákat hívtam meg. Felváltva jöttek, szóval nagyon jó volt. És amikor együtt ettem valakivel, olyan jó íze volt, olyan jó, olyan étvágygerjesztő. És akkor folyton sokat ettem.De aztán később már inkább naponta egyszer ettem, és egyre kevesebbet, mert ha szereted is, nem kellene ennyit enni - mármint nekem, nem neked. Kérlek, csinálj az életeddel, amit akarsz, az a te életed. Amíg nem ártasz senkinek, és amíg vegán vagy, én már boldog vagyok. De ha meg akarod próbálni, hogy egyre kevesebb fájdalmat okozz - láthatatlan fájdalmat még a házadban lévő növényektől, fáktól vagy virágoktól is -, akkor megpróbálhatod apránként, amíg hozzászoksz. Meglátod, hogy a tested elfogadja-e az új szokást. Ne vonj el mindent egyszerre, mint ahogy én tettem, amikor levegőevő lettem; lehet, hogy ezzel bajt okoznál magadnak. Én nem okoztam magamnak bajt; akkor fiatalabb, egészséges voltam. Sokat dolgoztam minden nap abban a templomban, takarítottam, mosogattam, főztem mindenkinek. És segítettem cikkeket írni az Apátnak, és átírni a beszédét papírra. Volt egy magazinja vagy valami.Előtte találkoztam egy vízivó apácával, már mondtam nektek, Miaoliban - nem ott, ahol mi élünk, de a közelben, ugyanabban a Miaoli nevű régióban. Szóval, a szívem azóta is arra vágyik, hogy legalább vízivó vagy levegőevő legyek, de valahogy nem tudtam. Mert meg kell mondanom az igazat: szerettem az ételt! Emlékszem, régen Buddha azt mondta nekem, hogy Ő előbb lett Buddha, mint én leszek, mert túlságosan szeretem az ételt és sokat ettem! Még mindig szeretem, bár már nem annyira, mint korábban. Általában azelőtt, amikor emberekkel éltem együtt, vagy a templomban, sokan jönnek, együtt esznek, így ettől még nagyobb az étvágyad. És amikor Hsihu-ban, Tajvanon (Formosa) voltam, akkor is meghívtam embereket, hogy jöjjenek, egyenek velem. Tehát minél több ember van veled, annál nagyobb az étvágyad, és annál többet eszel.Néha nem tudtam felvenni a régi, szép ruhákat, amelyeket korábban készítettek nekem. Mert többnyire, amikor a nyilvánosság elé állok, az általam tervezett vagy különböző cégek által tervezett ruhákat kell viselnem, hogy eladjam őket - mintha modell lennék. De nem kapok érte semmi fizetséget. Ne légy irigy. Nem tudtam, hogy Mesterként még énekelned és táncolnod is kell. Sok mindent kellett csinálnom, és még mindig kell. Valahogy a legtöbb ember, aki ismeri a terveimet vagy például az ékszereimet, szeretik őket. Így mindenképp meg kell mutatnom.Talán csodálkozol, miért nem a napi egy étkezés, vagy az aszkézis mellett érvelek, ha én magam ezt teszem. Én más okból teszem. Azt mondtam a Mennyeknek, hogy ha naponta egyszer eszem – míg általában naponta háromszor ehetnék – akkor azt az ételt, amit nem eszem meg, oda lehetne adni más lelkeknek. És még ha nem is találkozol ezekkel az éhes emberekkel, vagy esetleg éhes szellemekkel, ha van tartalék az elmédben, akkor az étel más módon eljut hozzájuk. Nem feltétlenül látják, hogy megosztom velük az ételemet, de a fogadalom miatt megkapják.De én csak meg akarom értetni veletek: „Ne büntessétek a testeteket.” Napi egy étkezés nem hozza el a megszabadulást és nem tesz megvilágosodottá. Mert ezt egy megvilágosodott Mesternek kell átadnia. Mint egy gyertya - add tovább a fényt a következő gyertyának, és így mindkettő felragyog. De a meggyújtott gyertya nélkül a másik gyertya nem ad fényt; kell lennie valahol egy másik tűzeszköznek, mint a gyertya, tűz, öngyújtó, vagy akár égő gáz a tűzhelyen.Mahākāśyapa, Ő már aszkéta volt - annyira spirituális. Buddha előtt más Mesterektől tanult. Hogy lehet, hogy Neki még meg kellett találnia a Buddhát, hogy rövid időn belül felismerje szent helyzetét, mint Arahant? Miért kellett ezt tennie? Mert Ő tudja, hogy kell, hogy legyen egy Vezetőd; szükséged van egy Szakértőre; kell ez a Mester, Aki az Utat átadja neked a hozzá kapcsolódó Mesteri Energiával, legalábbis az elején, hogy segítsen neked visszamenni a belső birodalomba, ahová tartozol. És aztán lassan Haza mész a belső birodalomból.Ha nincs Mestered, élő Mestered, élő Tanítód, akkor bármit teszel, azt lehet mondani, hogy az 99%-ban nem gyümölcsöző. Még ha el is érsz valamilyen meditatív erőt, mint egy látnok, vagy valamilyen jógikus erőt vagy valamit, az nem a teljes megszabadulás, nem Buddhaság. Újra meg fogsz születni a Földön, és akkor Isten tudja, hogy továbbra is tudod-e irányítani az életedet erényben, erkölcsben és szépségben, vagy sem. A Belső Erő valódi átadása nélkül, hogy megnyisd a saját erődet, nagyon kicsi az esélye, hogy megvilágosodj és elérd a megszabadulást - vagy ha megtanulsz valami más módszert, ami nem megfelelő, az nem a Végső.És miután Mahākāśyapa elküldött az Ő feleségéért, Ő eljött, Buddhával tanult, és rövid időn belül Ő is Arahant lett. Ez már azt jelenti, hogy „Szent”. Buddha idejében néha Buddha csak beszélt valakivel, vagy az illető eljött és beszélt Ővele, és Buddha elmagyarázta neki, kifejtette neki az Igazságot, és akkor az illető megvilágosodott és elért valamilyen szintet, miután találkozott és beszélt a Buddhával. Ez nem a Buddha beszédének vagy hangjának köszönhető, hanem a belőle áradó Erőnek, és/vagy annak is, hogy a Buddha megtanítja azt a személyt egy módszerre a gyakorláshoz. Talán a belső Mennyei Fény és Hang Módszerre, ahogyan ti gyakoroltok.Tehát nem arról van szó, hogy csak ismételgeted vagy megtanulod valaki mástól, másod- vagy harmadkézből a Buddhától - ez azt jelenti, hogy a Buddha tanításából jött létre – és akkor megvilágosodhatsz. Ehhez egy élő Tanítónak kell lennie. És sok más szerzetes is, mint Ānanda és más személyek - Nekik a Buddha kegyes vezetése alatt kellett lenniük, hatalmas Erővel, ami Magából a Buddhából származik.Photo Caption: Hurrá! Egy újabb gyönyörű nap. Hála Istennek a Napért!
